'Mária magasztalja a benne működő Urat'

Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben (Lk 1, 46). Mária ezekkel a szavakkal bizonyára a neki külön megadott adományokért ad hálát, azután Isten általános jótéteményeit sorolja fel, amelyekkel az Úr meg nem szűnik mindörökké segítségére sietni az emberi nemnek.

Az Urat pedig annak lelke magasztalja, aki minden belső elhatározását Isten dicséretének és szolgálatának veti alá, aki Isten parancsainak megtartásával azt tanúsítja, hogy állandóan szeme előtt tartja az ő fenséges hatalmát. 

Annak szíve ujjong üdvözítő Istenében, akit egyedül csak az örök üdvösséget ígérő Teremtőre való emlékezés gyönyörködtet. Noha ezek a szavak minden tökéletes lélekre állanak, a legjobban az illett, hogy Isten szent Szülője mondja el ezeket; őbenne a rendkívüli érdem kiváltságánál fogva annak lelki szeretete lángolt, akinek testi fogantatása örömmel töltötte be.

Ő joggal ujjonghatott a többi szentnél nagyobb örömmel Jézusban, azaz Üdvözítőjében, mert akit az üdvösség örök szerzőjének ismert, arról tudta, hogy evilági származására nézve az ő testéből fog megszületni; így egyetlen személyben fia is, Ura is lesz.

Mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: ő, akit Szentnek hívunk (Lk 1,49). Semmit sem tulajdonít tehát saját érdemeinek, mert nagy voltát a lényegénél fogva hatalmas és nagy Isten ajándékának tartja, aki a benne hívő kicsinyeket és gyengéket erősekké és nagyokká szokta tenni.

Helyesen tette hozzá azonban: ő, akit Szentnek hívunk, hogy figyelmeztesse hallgatóit, sőt mindazokat, akikhez szava eljut, hogy kioktassa őket a hitre és nevének segítségül hívására, s így ők is részesei lehessenek az örök szentségnek és az igazi üdvösségnek a prófétai szózat szerint: Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül (Jo 3,5). Ez az a név, amelyről fentebb mondja: Szívem ujjong üdvözítő Istenemben.

Ezért nagyon jó és üdvös szokás az Egyházban, hogy az ő énekét mindennap az Esti dicséret zsoltáraival együtt mindannyian énekeljük. Jó ez, mert egyrészt az Úr megtestesülésére való gyakori emlékezés áhítatra gyullasztja a hívek lelkét, másrészt pedig az Istenanya gyakran felidézett példája megszilárdítja a lelkeket az erényekben. És a legjobb helyen, éppen az Esti dicséretben történik ez, hiszen a napközben elfáradt és különböző gondokba merült lelkünk a nyugalom idejének beköszöntésével összeszedettebben tudja átadni magát az Istennel való egyesülésnek. 

 Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből

Forrás ~ Internet