'Isten gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten békéjében'
Urunk az előző kéréshez hozzátett és határozottan hozzácsatolt egy
követelményt, amely meghatározott feltételt szab, és kikötést tartalmaz.
Úgy kérjük bűneink bocsánatát, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk
vétkezőknek. Tudjuk meg tehát, hogy amit bűneinkkel kapcsolatban kérünk,
azt csak akkor nyerhetjük el, ha mi is hasonlóképpen teszünk
megbántóinkkal. Ezért is mondja Urunk egyik beszédében: Amilyen
mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (Mt 7,2).
És börtönbe vetik azt a szolgát, akinek elengedte ura az adósságát, de ő
maga nem akarta elengedni az adósságot szolgatársának. Mert nem akart
megbocsátani szolgatársának, ezért ő maga is elveszítette azt a kegyet,
amelyben ura részesítette.
Krisztus Urunk egy alkalommal még keményebb büntetést helyez kilátásba,
amikor így fogalmaz: Amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha
nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket (Mk
11,25-26). De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja
meg bűneiteket (Mt 6,15). Nem lehet majd semmi mentséged az ítélet
napján, hiszen úgy fognak téged megítélni, ahogyan te is ítéltél, és azt
kell elszenvedned, amit mással tettél.
Isten ugyanis azt parancsolta, hogy békességesek, megértők és egyetértők
legyünk az ő házában (vö. Róm 15,5). Azt akarta, hogy amilyenekké a
második születéssel tett minket, abban mint újjászületettek, ki is
tartsunk: Isten gyermekei vagyunk, ezért maradjunk is meg Isten
békéjében, és akikben egy a lélek, egy legyen a szándék és a vélemény
is. A békebontó áldozatát nem fogadja el az Úr. Azt parancsolja neki:
forduljon vissza az oltártól, és engesztelődjék ki előbb testvérével,
hogy a már kibékült lélekkel végzett imádsága kiengesztelhesse Istent.
Mindennél értékesebb áldozat ugyanis Isten szemében a mi békénk,
testvéri egységünk: az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységében
egybegyűlt nép.
Mert már azokban az áldozatokban is, amelyeket elsőnek Ábel és Káin
mutatott be, Isten nem az oltárra tett adományokat nézte, hanem az
áldozatbemutatók szívét; ezért csak annak az adománya tetszett, akinek a
szíve tetszett. A békességszerető és igaz Ábel ártatlan szívvel mutatta
be áldozatát Istennek: ezzel arra tanított mindenkit, hogy amikor
áldozatot mutat be az oltáron, Isten félelmében közeledjék oda, őszinte
szívvel, igaz lelkülettel és békés egyetértésben. Ábel valóban így
mutatta be áldozatát Istennek. Ezzel kiérdemelte azt, hogy utána ő maga
is áldozat lett Isten oltárán. Mint aki elsőnek adott példát a
vértanúságra, dicsőséges vérontásával ősi előképe lett az Úr Jézus
szenvedésének: igaz volt, és békességes, mint maga az Úr. Ilyenek kapnak
végül is jutalmat az Úrtól, és az ítélet napján az ilyenek fognak az
Úrral együtt ítélkezni.
Egyébként a testvérek közötti viszálykeltés vádja alól még akkor sem
menthető fel a civakodó, a békebontó, a testvérekkel egyenetlenkedő
ember, ha keresztény mivoltáért megölnék is: így tanúsítja az Apostol a
Szentírásban. Hiszen az is meg van írva: Aki gyűlöli testvérét, gyilkos
(1 Jn 3,15), és a gyilkos nem jut be a mennyországba, nem élhet
Istennel. Nem lehet együtt Krisztussal az, aki inkább Júdást akarta
követni, mint Krisztust.
Szent Ciprián püspök és vértanúnak 'Az Úr imádsága' című értekezéséből
Forrás ~ Internet
