'Isten dicsősége az élő ember, az ember élete Isten látása'

Isten fényessége életet ad: tehát az életet nyerik el azok, akik látják Istent. A megérthetetlen, felfoghatatlan és láthatatlan azért teszi magát láthatóvá, felfoghatóvá és érthetővé az embereknek, hogy éltesse azokat, akik őt felfogják és látják. Élet nélkül lehetetlen élni, az élet megléte viszont az Istenből való részesedésből ered. Istenből részesedni pedig azt jelenti, hogy az ember látja Istent, és élvezi az ő jóságát.

Az emberek tehát látni fogják Istent, hogy e látása által halhatatlanná válva, egészen Istenig elérjenek. Ezt – mint már említettem – a próféták előképszerűen tanították: Istent azok az emberek látják majd, akik az ő Lelkét hordozzák magukban, és állandóan várják eljövetelét, így beszél Mózes a Második Törvénykönyvben is: Azon a napon majd meglátjuk, hogy Isten szól az emberhez, és az élni fog (vö. MTörv 5,24).

Hogy milyen és mekkora az, aki mindent mindenben végbevisz, láthatatlan és elbeszélhetetlen minden általa létesített teremtmény számára, semmiképpen sem ismeretlen: mindenki ugyanis az ő Igéje által tanulja meg, hogy egy az Atyaisten, aki mindeneket átfog, és mindeneknek létet ad, amint az evangéliumban írva van: Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fia nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van (Jn 1,18).

A Fiú tehát az Atya kinyilatkoztatója kezdettől fogva, hiszen kezdettől az Atyával van. Ő az, aki a prófétai látomásokat, a különféle karizmákat, a szolgálatokat és az Atya dicsőségét fokozatosan, összehangoltan és megfelelő időpontban nyilatkoztatta ki az embereknek, hogy hasznukra váljék. Ahol ugyanis fokozatosság van, ott összehangoltság is van; ahol összehangoltság van, ott megfelelő időpont is van, és ahol megfelelő időpont van, ott hasznosság is van.

Így lett az Ige, mint az atyai kegyelem osztogatója, az emberek hasznára. Gondoskodásában annyira törődött velünk, hogy az embereknek kinyilatkoztatta Istent, Istennek pedig felajánlotta az embert. Vigyázott azonban arra, hogy az Atya láthatatlan maradjon, nehogy az ember valaha is megvesse Istent, és számára Isten mindig a végső cél legyen, aki felé haladnia kell. Ugyanakkor arról is gondoskodott, hogy láthatóvá tegye Istent, nehogy teljesen Isten nélkül legyen az ember, és így megszűnjék létezni. Isten dicsősége ugyanis az élő ember, az ember élete viszont az Isten látása. Ha pedig Istennek a teremtményekben való megnyilvánulása is már életet ad a földi lényeknek, mennyivel inkább ad életet az Atya kinyilatkoztatása az Igében mindazoknak, akik látják Istent. 

 Szent Iréneusz püspöknek 'Az eretnekségek ellen' című értekezéséből

Forrás ~ Internet