'Az éltető kenyér után a bűnök bocsánatát is kérjük'

Tovább mondjuk kéréseinket, és így folytatjuk imádságunkat: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (Mt 6,11). Vehetjük ezt a kérést mind lelki, mind pedig szó szerinti értelemben, mert ez Isten jóvoltából - mind a két jelentése szerint- üdvösségünkre szolgál. Tudjuk, hogy a lelki életünk kenyere Krisztus; és ez a kenyér már nem mindenkié, csak a mienk. És amint azt mondjuk, hogy: Mi Atyánk, mert ő csak azoknak Atyja, akik tanulnak tőle, és hisznek benne, ugyanúgy mondjuk: a mi kenyerünket is, mert Krisztus csak azok számára kenyér, akik azt az ő testeként veszik magukhoz.

Azt kérjük, hogy ezt a kenyeret mindennap adja meg nekünk, nehogy minket - akik Krisztusban vagyunk, és az ő Eukarisztiáját mint az üdvösség eledelét mindennap magunkhoz vesszük - valamilyen súlyosabb bűn elkövetése távol tartson, és a mennyei kenyér élvezetétől a közösségből kizárva eltiltson, hiszen akkor Krisztus testétől szakadnánk el. Ő maga hirdette ugyanis: Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki eszik az én kenyeremből, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért (vö. Jn 6,51).

Amikor tehát azt mondja az Úr, hogy örökké él az, aki eszik az ő kenyeréből, akkor ez nyilvánvalóan azokra áll, akik testének tagjai, és az Eukarisztiát a közösséghez való tartozás jogán veszik magukhoz; ezért viszont óvatosnak is kell lennünk: kérnünk kell imádságunkban, nehogy kizárva a közösségből Krisztus testétől is elszakadjunk, és így hosszú időre az üdvösséget is elveszítsük. Erre figyelmeztet Urunk fenyegető szava: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek (Jn 6,53). 

Kérjük tehát, hogy mindennapi kenyerünket, azaz Krisztust adja meg nekünk, hogy akik Krisztusban maradunk és élünk, el ne szakadjunk az ő szentté tevő kegyelmétől és testétől.Ezek után bűneinket is előhozzuk imádságunkban, és ezt kérjük: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek (Mt 6,12). Miután kértük az éltető kenyeret, bűneink bocsánatáért is esdeklünk.

Mennyire szükséges, hogy bűneink bocsánatáért imádkozzunk: hiszen Urunk gondviselésszerűen és üdvösségünk érdekében figyelmeztet arra bennünket, hogy bűnösök vagyunk, és hogy, amikor vétkeink bocsánatát kérjük, lelkiismeretünk visszatekintsen a múltra! Amikor az Úr parancsára mindennap imádkozunk vétkeink bocsánatáért, akkor ezzel egyben üdvös figyelmeztetést is kapunk arra, hogy mindennap vétkezünk. Mindez azért van, nehogy bárki is abban tetszelegjen, hogy ő ártatlan, és így elbizakodva nehogy még nagyobb legyen a pusztulása.

Éppen erre figyelmeztet levelében János is: Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket (1 Jn 1,8-9). János tehát levelében összekapcsolja mind a kettőt: egyrészt sürget, hogy imádkozzunk bűneink bocsánatáért, másrészt pedig biztat, hogy el is nyerjük azt a bocsánatot, amelyért imádkozunk. Azt tanította tehát, hogy jó az Isten: bűnbocsánatot ígért, és meg is tartja ígéretét. Mert aki arra tanított, hogy imádkozzunk vétkeink és bűneink bocsánatáért, az meg is ígérte atyai irgalmas szeretetét, és meg is fog bocsátani. 

 Szent Ciprián püspök és vértanúnak 'Az Úr imádsága' című értekezéséből

Forrás ~ Internet