'Krisztus mennybemenetele erősíti hitünket'
Húsvét ünnepén az Úr feltámadása volt vigasságunk forrása, most pedig
mennybemenetelén örvendezünk. Felidézzük, és illendően tiszteljük azt a
napot, amelyen szegényes emberi természetünk Krisztusban az összes
mennyei sereg fölé, az összes angyali kar fölé, az összes égi hatalmon
is túl, az Atyaisten trónusáig emelkedett. A mi hitünk megalapozására, a
mi épülésünkre szolgált Isten műveinek ez a sorrendje, hogy Isten
kegyelme még csodálatosabbnak mutatkozzék: mert akkor sem fogyatkozott
meg a hit, akkor sem ingadozott a remény, akkor sem lanyhult el a
szeretet, amikor az emberi tekintetek elől eltűnt mindaz, amiről
érezhették, milyen méltán kelt maga iránt tiszteletet.
A nagy szellemek erőssége, a hívő lelkek nagy megvilágosodása abban
mutatkozik meg, hogy vonakodás nélkül hiszik azt, ami a testi szemnek
nem látható, és arra vágyakoznak, ami érzékszervekkel fel nem fogható.
Ekkora vallásos készség hogyan is jelenhetnék meg szívünkben, sőt:
hogyan igazulhatna meg bárki a hit által, ha üdvösségünk csak azoktól a
dolgoktól függene, amelyeket szemünkkel is láthatunk?
Ami tehát Megváltónkból láthatóvá lett, az átment a szentségekbe; és
hogy a hit is kiválóbb és szilárdabb legyen, a látást felváltotta a
tanítás, amelynek tekintélyét követi a hívőknek mennyei fénysugár által
megvilágosított szíve.
Ezt a hitet növelte az Úr mennybemenetele, és erőssé tette a Szentlélek
ajándéka: nem is rendítette meg a bilincs, börtön, számkivetés,
kiéheztetés vagy tűzhalál, sem a vadállatok foga, sem a kegyetlen
üldözők válogatott kínzása. Ezért a hitért a föld minden pontján vérüket
ontva vívták meg végső harcukat nemcsak férfiak, hanem nők is, sőt
serdületlen gyermekek és gyönge szüzek is. Ez a hit ördögöket űzött ki,
betegeket gyógyított meg, halottakat támasztott fel.
Maguk a szent apostolok is nagy lépést tettek előre a mennybemenetel
láttán. Azelőtt mennyi csodának voltak tanúi, mily sok oktatásban volt
részük, és mégis: az Úr szenvedését látva megijedtek, és feltámadása
igazát is csak ingadozva tudták elfogadni. Most azonban már öröm
töltötte el a szívüket, pedig azelőtt az ilyen látvány rettegésbe
ejtette volna őket. Lelkük egész figyelmével fordultak Krisztus
istensége felé, aki az Atya jobbjára ült; most már nem vonta el
figyelmüket Krisztus testének látható jelenléte attól, hogy figyelmükkel
egészen az Ige felé forduljanak, aki a megtestesüléssel sem távolodott
el az Atyától, s aki a mennybemenetelkor sem hagyta el a tanítványokat.
Az Emberfia, az Isten Fia, szeretteim, akkor nyilatkoztatta ki tehát
önmagát kiválóbban és istenibb módon, amikor visszavonult fönséges Atyja
dicsőségébe, így istensége révén kimondhatatlanul jelenvalóbbá lett
köztünk az, aki testi mivoltában tőlünk eltávolodott.
A kiműveltebb hit ekkor kezdett a szellem lépésével, az Atyával
egylényegű Fiúhoz közeledni; ez a hit mostantól fogva nem szorult rá
arra, hogy érintse azt a testi valóságot, amely által Krisztus kisebb az
Atyánál. Mert bár a megdicsőült test is test maradt ugyan, de az a
hívők hitét már oda vonzotta, ahol már nem a kéz tapintásával, hanem
hívő értelemmel kell érteni a Szülőjével egyenrangú Egyszülöttet.
Nagy Szent Leó pápa beszédeiből
Forrás ~ Internet
