'Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?'

Amikor Pál észrevette magában lelki bölcsessége gazdagságát, és ugyanakkor azt is látnia kellett, hogy ő maga is csak halandó ember, így szólt: Ez a kincsünk cserépedényben van (2 Kor 4,7). Íme, Szent Jób is érezte külső törékeny cserépedényének sajgó sebeit, de a belső kincse sértetlenül megmaradt. Bőre ugyanis felszakadozott sebei következtében, de ugyanakkor a belül kibontakozó sértetlen bölcsességének a kincse szent tudománya szavaival így nyilatkozott meg: Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? (Jób 2,10) Jónak az Isten ideigvaló vagy örök ajándékait nevezi, rossznak pedig a földi élet csapásait. Ezekről mondja az Úr a Próféta ajkával: Én vagyok az Úr, és senki más! Én alkotom a világosságot, és én teremtem a sötétséget. Én szerzek békességet, s én idézem elő a szenvedést is (Iz 45,5a.7).

Teremtője a napvilágnak, alkotója az éjsötétnek: mert a csapások a külső ember számára a szenvedés sötétségét teremtik meg, a belső ember számára azonban okulást jelentenek, és ez a lélek világosságát gyújtja fel benne. Én szerzek békességet, s én idézem elő a szenvedést is; ha ugyanis az ember a jónak teremtett földi dolgok után helytelenül vágyakozik, akkor ezáltal azok rosszak lesznek számunkra, és büntető csapásokká válnak, és csak ezután békél meg velünk az Isten. A bűn által ugyanis Isten ellenségei leszünk, méltányos tehát, hogy Isten békességébe csak az ő büntető csapásait elszenvedve jussunk vissza; hogy mialatt minden egyes jónak teremtett dolog szenvedéseink forrásává válik, azalatt e büntetéssel megjavított lelkünk alázatosan megújuljon a teremtő Isten békéjében.

Nagyon érdemes Jób szavaiban megfigyelni, hogy - szembeszállva felesége meggyőződésével - milyen mélyrehatoló megfontolásra képes. Erről tanúskodik idézett szava: Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? Bizony, a szenvedésben nagy vigasztalásunkra válhat, ha bajaink közepette visszaemlékezünk Teremtőnk jótéteményeire. A jelen fájdalom nem töri le a vigaszt, ha azonnal eszünkbe jut a kapott jótétemény felemelő emléke. Ezért is sürgeti a Szentírás: A jó napon ne feledkezzél meg a rosszakról, és a rossz napon ne feledkezzél meg a jókról (vö. Sir 11,25). Így van ez: ha valaki Istentől jótéteményt kap, de annak birtokában nem telik el szent félelemmel is a büntetés lehetősége miatt, akkor örömében elbizakodottá lesz. Akit pedig csapások sújtanak, és közben nem talál vigaszt azokban a javakban, amelyeket egykor kapott, akkor azt az embert a teljes kétségbeesés fosztja meg lelke nyugalmától.

A kettőt egybe kell tehát kapcsolni, hogy az egyik mindig ellensúlyozza a másikat: a balsors szenvedését mérsékelje a jótétemények emlékezete, és a jólét örömét fékezze a várható balsors félelme. A szent férfi tehát - míg testét a sebek elborítják - a csapások gyötrelmei között is az Isten adományainak jóleső emlékét idézi fel, hogy lesújtott lelkét megvigasztalja, mondván: Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? 

 Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt 'Erkölcsi magyarázatok” című művéből

Forrás ~ Internet