'A két élet'
Két, Istentől kinyilatkoztatott és ajánlott életet ismer az Egyház. Az
egyik a hitben, a másik a színről színre való látásban van. Az egyik a
földi zarándoklásunk idejére szól, a másik a mennyei lakóhely
örökkévalóságában. Munkálkodásban áll az egyik, örök nyugalom a másik.
Az egyik égi haza felé vezető úton való élet, a másik már az örök
hazában van. Egyik a munkálkodásban cselekvő élet, a másik a jutalmul
kapott Istent látó élet.
Az elsőt Péter apostol jelzi, a másikat pedig János. Az teljesen itt a
földön zajlik le, e világ végéig tart, és akkor lesz vége; emez abban
különbözik attól, hogy a világ vége után fog majd kiteljesedni, de abban
a jövő világban nem lesz soha vége. Ezért hangzik Péter felé: Te kövess
engem (Jn 21,19); Jánosra vonatkozólag pedig így rendelkezik: Ha azt
akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess
engem! (Jn 21,22)
Te úgy kövess engem, hogy utánozzál a földi szenvedések elviselésében; ő
maradjon, míg el nem jövök, hogy örök boldogságot osztogassak. Még
nyíltabban így is mondhatta volna: Az engem követő tökéletes munkálkodás
az, amelyet szenvedésem példája formál, viszont a megkezdett
szemlélődés maradjon meg, míg el nem jövök, hogy tökéletessé tegyem azt,
amikor már eljöttem.
Egészen a halálig követi ugyanis Krisztust a szeretetből fakadó
türelemmel teli élet, de Krisztus ismeretének teljességére még várni
kell, amíg dicsőségesen el nem jön. Itt a halandók földjén ugyanis el
kell viselnünk e világ szenvedéseit, ott az élők földjén pedig majd
látni fogjuk az Úr jóságát.
E szavait ugyanis: Akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök (Jn 21,23), nem úgy kell értenünk, mintha azt mondta volna, hogy: lemaradjon;
vagy pedig: megmaradjon, hanem: várakozzék, hiszen amit János jelez, az
természetesen nem most, hanem csak akkor fog beteljesedni, amikor
Krisztus eljön. Amit pedig Péter jelez, akinek ezt mondta: Te kövess
engem! (Jn 21,22), az csak akkor juthat el oda, amire várakozik, ha
most nekiáll a szenvedések elviselésének.
Azért mégse válassza külön senki e két dicső apostolt! Abban is benne
voltak mindketten, amit Péter jelzett, és amit János jelzett, abban is
részesültek később mindketten. Jel, hogy az egyik követte, és a másik
maradt; viszont elviselte mindkettő a jelen nyomorúság minden
szenvedését, és mindketten hittel várták az örök boldogság eljövendő
jutalmát.
Nem csupán ők, de ezt cselekszi Krisztus jegyese, az egész
Anyaszentegyház is, amelyet ki kell szabadítani abból a szenvedésből, és
meg kell őrizni ebben a boldogságban. E két életutat Péter és János
ábrázolta, egyik az egyiket, másik a másikat. Valóban a hit vezette
mindkettőjüket ebben a mulandó életben, és azt az életet is, amelyben
színről színre látnak, később mindketten élvezik is egy örökkévalóságon
át.
A Krisztus testével elválaszthatatlanul egyesült szentek közül tehát -
hogy e nagyon viharos élet tengerén legyen kormányosunk - Péter, mint az
első az apostolok között, kapta meg bűneink oldására-kötésére a mennyek
országának kulcsait; és mind e szentek közül - hogy annak a másik,
kimeríthetetlen titkú életünknek is legyen biztos békességet nyújtó
kikötője - János evangélista pihenhetett Krisztus keblén.
Mivel nemcsak egyedül Péter hivatott a bűnök megbocsátására, illetve
megtartására, hanem az Egyház, éppen így nemcsak János az egyetlen, aki
az Úr keblén az ő lelkének a legmélyéről meríti és azután hirdeti is
azt, hogy kezdetben az Ige-Isten az Istennél volt, és a többi magasztos
tanítást, amely Krisztus istenségéről és a teljes Szentháromság
egységéről szól, s amelyet abban az országban majd színről színre fogunk
szemlélni, most azonban, míg az Úr el nem jön, csupán homályosan,
mintegy tükörben láthatunk; de maga az Úr is az egész földkerekségre
kiárasztotta evangéliumát, hogy mindenki merítsen belőle ki-ki saját
felfogóképességének a mértéke szerint.
Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből
Forrás ~ Internet
