AZ ADVENT ~ KRISZTUS - VÁRÁS

Krisztust várták régen, kívánták megtestesülését, s Krisztust várjuk mi is, kívánjuk lelkünkben való kialakulását; azonkívül várjuk eljövetelét a világ végén.

A régi adventben Krisztust várták testben. A mostani advent is Krisztust várja, megérkeztét s kialakulását lelkünkben, azután várja a világ végén való Úrjövetet. Ez utóbbit hiszem, az előbbin dolgozom. Ez az én legfontosabb adventem.

Ezt az én adventemet is éj, fagy, halál árnya előzte meg; ebben is mély álom s hosszú éj van, de keltegető, ébresztő szózat is hallatszik. A régi advent elmúlt; a mostani advent folytonos, s minden egyes lélekben ismétlődik. A lélek alszik... téved... dermed; föl kell ébresztenünk. Némely lelket elfojtott a test; él benne az állat, alszik az ember. Mást elborított a káprázat, eltelt magával; él benne az öntelt ember, alszik az isteni ember. Minden ember többé-kevésbé holdkóros az isteni világban; él, jár, de inkább csak alvajáró; le van borítva öntudata öntudatlansággal, elfogultsággal, gyöngeséggel, s az isteni élet kő- és jégkérgeken iparkodik áttörni. Bennem is mennyi egyoldalúság, hiba, hiány, kis-kaliber, idegesség, ellenszenv, - mennyi pára, árny és homály, - mennyi kitaposott útja az öntudatlan indulatjárásnak. Éjben állok valamiképp; lelkiismeretem s isteni sugallatok mind megannyi prófétai szó; ébresztgetnek, fölráznak, iparkodnak fölszabadítani a káprázatok.

Látni akarok, látni önmagamat. Tisztulni akarok s alakulni. Minek járjam én az ösztön, az önszeretet, az impulzusok, a reakciók méltatlan marhacsapásait? Kérem az Istent, hogy fölvilágosítson; magamra reflektálok s összehasonlítom magamat másokkal, a jobbakkal, nemesebbekkel; tanulni akarok tőlük valamit, ami megtetszik rajtuk. Félre a lelki holdkórossággal; abnormális tünet az, betegség s gyengeség! Aki hibáit látni kezdi, az már ébredez, s aki erős kézzel fog azok megjavításához, az már bele is állt az Isten napszámába.

Prohászka Ottokár

 

Forrás ~ Internet