EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
2015. augusztus 4. – Kedd
Amikor a kenyérszaporítás után mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus
mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba,
menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget.
Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül
imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak
pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a
hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus
elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték,
hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal
megszólította őket:'Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!' Erre Péter
odaszólt neki: 'Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a
vízen!' Ő azt mondta: 'Jöjj!' Péter ki is szállt a csónakból, elindult a
vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni
kezdett. Felkiáltott: 'Ments meg, Uram!' Jézus nyomban kinyújtotta
kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: 'Te kicsinyhitű, miért
kételkedtél?' Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban
levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: 'Te valóban az Isten Fia
vagy!' Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot.
Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész
környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája
szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak. Mt 14,22-36
Elmélkedés
Jézus csodái soha nem öncélúak, nem azért teszi őket, hogy őt dicsőítsék az emberek. Egyrészt a mennyei Atya szeretetét fejezik ki, tehát az Atyát akarja megdicsőíteni Jézus a gyógyításokkal. Másrészt az a szándéka, hogy hitet ébresszen az emberekben.
Vajon milyen szándék vezette az Urat, amikor a víz tetején járt? Itt is csodáról van szó, azaz olyan cselekedetről, amire ember nem képes. Tanítványai nélküle indulnak el, hogy átevezzenek a Genezáreti-tó túlsó partjára. Az ellenszél és a hatalmas hullámok próbára tették erejüket. Jézust viszont mindezek nem akadályozták meg abban, hogy a víz tetején járva kövesse őket, közeledjen feléjük. Talán be akart szállni a bárkába? Aligha, hiszen éppen azt mutatja meg, hogy tud a víz tetején is járni, nem vonatkoznak rá a természeti törvények. Mi lehetett Jézus szándéka? Miért járt a víz tetején, amikor tudhatta, hogy megjelenése félelmet fog kelteni még övéiben is? A vízenjárás esetében sem öncélú csodáról, nem magamutogatásról van szó. Jézus az ő istenségét igazolja apostolai előtt e tettével és hitet akar ébreszteni bennük. Olyan jelet mutat, amely alapján valóban hihetnek abban, hogy ő Isten. A hitébresztés szándékát megerősíti Péter esete, aki kicsinyhitűsége és kételkedése miatt süllyedni kezd, de Jézus megmenti őt.
Kételkedéseimben Jézus segítségemre siet, hogy megmentsen.
© Horváth István Sándor
Köszönjük, Urunk, hogy szereteted egyesít minket. Köszönöm
házastársamat, akit rám bíztál. Köszönöm, hogy egymást szolgálhatjuk.
Szenteld meg a szeretetünket és szolgálatunkat. Segíts, hogy egymásnak
utat mutassunk és egymást a jóra oktassuk. Segíts, hogy jó példát
mutassunk, s állandóan örüljünk, hogy együtt lehetünk. Add, hogy egykor a
mennyben is együtt lehessünk!