EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
 
2015. május 30. – Szombat
Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: 'Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?'
Jézus így válaszolt: 'Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!'
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: 'Ha azt mondjuk: 'A mennyből volt”, azt fogja felelni: 'Hát akkor miért nem hittetek neki?' Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?' Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: 'Nem tudjuk.' Jézus erre azt felelte: 'Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.'

[Mk 11,27-33]

Elmélkedés
Jézus jelképes cselekedete, tudniillik, hogy kiűzte a kereskedőket a jeruzsálemi templomból, felkeltette a vallási vezetők érdeklődését. A helyszínen való azonnali megjelenésükben, Jézushoz intézett kérdéseikben ne lássunk feltétlenül rosszindulatot. Nem a kereskedőket védik, hiszen szívük mélyén ők is érezhették, hogy alkalmasabb helyet is találhattak volna a templom előcsarnoka helyett munkájukhoz. Az írástudók és a vallási elöljárók feladata volt a templomban az istentisztelet irányítása s rendjének biztosítása. Jézus cselekedetében inkább a nekik szóló kritikát érezték. Tulajdonképpen az ő feladatuk lett volna a kereskedőket távol tartani a templomtól, de e kötelességüket elmulasztották. Inkább megtűrték őket, mert ebből a templomnak és nekik is hasznuk volt.
Ki hatalmazta fel Jézust, hogy rendet tegyen a templomban? Ki bízta meg őt ezzel? Emberi felhatalmazásra neki nem volt szüksége. Ő otthon van a templomban. Ez a hely az Isten háza, a mennyei Atya háza, akit Jézus saját Atyjának tekint. Ő a mennyei Atya Fia, akinek bármikor joga van belépnie az Isten házába, joga van ott tanítania, s ha szükséges, akkor joga van rendet tenni. Ezzel a hatalommal, Istentől kapott hatalommal cselekszik. Érvényes ez a templom megtisztítására és Jézus egész működésére, csodáira és tanítására egyaránt.
© Horváth István Sándor

Imádság 
 Áldott légy, én Istenem, mert noha én minden jóra méltatlan vagyok, mégis a te nagylelkűséged és végtelen jóvoltod soha meg nem szűnik jót cselekedni, még a hálátlan és Tőled messze elrugaszkodott emberekkel is. Téríts minket magadhoz, hogy hálásak és ájtatosak legyünk, mert Te vagy ami üdvünk, erősségünk és bátorságunk.
Kempis Tamás