SZENT HILARIÁNUSZ PÜSPÖK
Szent Hiláriusz püspök, egyháztanító ~ január 13.
'Mindenható Istenünk, ki Szent Hilarius püspöknek megadtad, hogy Fiad istenségét állhatatosan védelmezze, kérünk, engedd, hogy ezt a misztériumot kellő módon értsük, és az igazságnak megfelelően tegyünk róla hitvallást!'
A mai ember milyen sokszor megtapasztalja, hogy a maga ereje kevés, de nem találja a megfelelő erőforrást. A Szentírás ismerete megtanít arra, hogy Istenhez mindig bátran forduljunk, és Ő teljesíti szívünk vágyát.
Hilarius a mai Franciaország területén, Poitiers-ben született 315-ben. Az emberi élet céljáról gondolkodott, és ezért a Szentírást kezdte tanulmányozni. Kereszténnyé lett, majd hamarosan püspökké választották. Küzdött az arianizmus ellen, ezért Konstancius császár Kisázsiába száműzte. 356-59-ig tartó száműzetésében a görög egyházatyákat tanulmányozta, és ott is küzdött az arianizmus tanításai ellen; ezért hazaküldték. 361-ben részt vett a párizsi zsinaton. Saturninus arlesi érseket letétette arianizmusa miatt. Több könyvet írt, különösen a Szentháromság-tan kifejtésében van nagy érdeme.
'Urunk, Jézus Krisztus! Te híveidet Egyházad szent tanítóival akartad elvezetni a teljes igazságra. Kérünk, Szent Hiláriusz püspök tanításával megerősítve, életünk minden pillanata hitvallás lehessen Általad, Aki élsz és uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet