SZENT PAULINUSZ püspök ünnepe június 22.
NOLAI
SZENT PAULINUSZ (PAULIN, PÁL) a galliai Bordeaux-ban született 355-ben.
Már 25 évesen állami hivatalnok volt, családos, egy fia volt. Ebben az
időben Nyugaton is voltak házasságban élő papok. Gratianus császár
tanítója volt Trierben. Tudós, nagy műveltségű ember volt. Amikor kisfia
váratlanul meghalt, öccse gyilkosság áldozata lett, őt magát majdnem
elítélték a testvérgyilkosság vádjával, életét gyökeresen átalakította.
391-ben megkeresztelkedve, feleségével együtt mindenéről lemondott és egy időre Spanyolországba vonultak vissza, majd 393-ban a campaniai Nolában pap és szerzetes lett. Amikor 409-ben a város püspökévé választották, segítette a zarándokokat, gondozta a szegényeket, előmozdította Szent Félix tiszteletét. Még kalózok kezébe is adta magát egy fiú helyett. Az alázatosság embere volt. Kortársai tisztelték, sokszor meg sem értették, de értékeit mindég elismerték. Kiváló költő volt.
Nolában halt meg 431. június 22-én, szentmise bemutatás után, ima közben. Ereklyéi 1000-ben Rómába kerültek Szent Bertalan templomába. A bányászok védőszentje.
Példája: Sokféle feladat vár mindegyikünket, végezzük azt nagy igyekezettel.