EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”

---

„Eljön az óra, amikor szétszéledtek, és engem magamra hagytok” (Jn 16,32) – mondja Jézus az utolsó vacsorán apostolainak. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni szenvedését és halálát látva. Ezért próbálja azzal erősíteni övéit, hogy amikor látják kereszthalálát, ez valójában győzelem, győzelem a bűn felett. Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik őket.
Vajon hogyan érintene, ha nekem mondaná ugyanezt? Megsértődnék és tiltakoznék talán? S egyébként is: miért mondja ezt? Nem a bizalmatlanság szól Jézusból, hanem tudja, hogy mennyire esendőek vagyunk. Tudja, hogy amilyen könnyen tudunk lelkesedni valakiért, ugyanolyan könnyen szembe is fordulunk vele. A megpróbáltatások idején derül csak ki igazán, hogy ki mennyire állhatatos.
Be kell látnunk, hogy gyengék és esendőek vagyunk. Ha mi elhagyjuk Jézust, ő akkor sincs egyedül, mert az Atya mindig vele van. Mi viszont egyedül maradunk, ha elhagyjuk őt. Mit kezdenénk segítsége és kegyelme nélkül? Hová vezetne életünk? Hová mennénk Jézus nélkül? Könnyen legyőzne minket rosszra hajló emberi természetünk vagy a világ számtalan csábítása. Kérjük imádságainkban az állhatatosság és a hűség kegyelmét, hogy soha el ne hagyjuk Urunkat, aki biztos utunk az Atyához.
© Horváth István Sándor

---

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!