EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott:
Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy
egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat,
akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el
közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád
megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes
legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert
nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt
kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a
gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból.
Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te
elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük
szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Főpapi imájának első részében az örök élet vágyát akarta Jézus
felébreszteni apostolaiban, miként erről tegnap szó volt. A mai részben
apostolaiért és tanítványaiért imádkozik. Öt kérést fogalmaz meg.
Először azért imádkozik, hogy az Atya megtartsa őket a nevében, azaz mindig Istené maradjanak, és mindent az ő nevében tegyenek. Az egyetlen Istenhez való kötődés a tanítványok lelki egységét eredményezi az Atyával és egymással. Erre irányul második kérése: a tanítványok egyek legyenek. A harmadik kérés a tanítványok öröméért szól. Az öröm akkor válik teljessé bennük, amikor megtudják, hogy Jézus visszatér a mennybe az Atyához, aki őt küldte. Küldetése az volt, hogy megismertesse Istent az emberekkel, s elmondja azokat az igazságokat, amelyek megélése az Atyához vezeti a hívőt. A világ azonban sokféle akadályt vet az emberek elé, ezért imádkozik Jézus ezt követően azért, hogy az Atya óvja meg a tanítványokat a gonosztól. Ötödik, utolsó kérése pedig arra irányul, hogy tanítványai megszentelődjenek, azaz a kegyelem segítségével Istennek és Istennel éljenek, és életükben megvalósítsák mindazt, amit az Atya kíván tőlük.
Jézus tanítványaiért mondott könyörgését megerősíti önfeláldozása. Nem csak szóban mondja, hogy követőiért szenteli magát, hanem valóban feláldozza értük és minden emberért életét. Életáldozata megerősíti és hitelesíti imáját.
© Horváth István Sándor