EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.
Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste
feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a
fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?”
„Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.”
Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte
föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?”
Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha
te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus
erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis
Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az
Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az
én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az
Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
A húsvéti időben a feltámadt Jézussal való találkozások adják az
evangéliumok alaptémáját. E találkozások azt bizonyítják, hogy
lehetséges eljutni a hit látásmódjára, s ennek köszönhetően
felismerhetővé válik Jézus. A mai evangéliumi történet kezdetén az üres
sír mellett álló és sírdogáló Mária Magdolnáról van szó, aki az
elbeszélés végén már nagy örömmel siet, hogy megvigye a feltámadás hírét
a tanítványoknak. Mária Magdolna magatartását egészen rövid idő alatt
változtatja meg a Feltámadottal való találkozás, amely a csalódott
sírásból kimozdítva elvezeti őt a felismerésre és a hitre.
A találkozás első pillanataiban azonban ő is csak egy kertészt lát, de amikor az Úr nevén szólítja, megnyílik szeme és felismeri Jézust. Amíg a halottra emlékezik és a halottat keresi, addig szemét, értelmét homály takarja. A szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalom útja és a könnyek útja e megszólítással véget ér, és ekkor kezdődik el számára a hit útja, a feltámadás hirdetésének útja, az öröm útja.
Ezt a látásmódot, a hit látásmódját kellene megtanulnom Mária Magdolnától, hogy felülemelkedhessek csalódottságaimon és Krisztus feltámadásának lelkes hirdetője legyek a világban. Ha ezekben az örömteli húsvéti napokban elindulok, hogy keressem az Urat, egészen biztos, hogy egyszer csak mellém lép, rám tekint és nevemen szólít.
© Horváth István Sándor

Néri Szent Fülöp