ISTEN A SZERETET
'Szeretteim,
szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki
szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az
Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg
bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa
éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy
ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell
egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk
marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk,
hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk
és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ
Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad
az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben,
amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a
szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban
teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet
napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A
szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert
a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes
a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett
minket. Ha valaki azt állítja, hogy: 'Szeretem az Istent', de
testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát,
nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk
tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.'
János I. levele 4. fejezet 7-21.