SZENT MIKLÓS PÜSPÖK ~ DECEMBER 6.
Szent Miklós
gazdag családba született, és már gyermek korától biztosítva volt
számára a vallásos nevelés. Újszülött koráról tartja a hagyomány, hogy böjti
napokon csak egyszer szopott. Nagyobb korában nem követte társait azok
szilaj szórakozásaiban, inkább templomokat látogatott. Amikor szülei
elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni.
Egy
elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép
leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről
tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott
be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak
képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva
köszönte meg a jóságot, ez persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki
szeretett volna ismeretlen maradni.
Törökország
területén a lyciai Myrában éppen püspökválasztás volt, amikor Miklós a
templomba bement, és a Szentlélek sugallatára ekkor őt választották
püspökké.
Ekkoriban
történt, hogy egy viharba került hajó legénysége a végveszélyben
kétségbeesetten fohászkodott Miklós püspök segítségéért. Feltűnt a
zűrzavarban ekkor egy ismeretlen - mondja a legenda, aki a hajó órában
megjavította és beállította a vitorlázatot és kötélzetet. Segítségével a
hajó hamarosan partot ért, megmenekültek. Ekkor azonban az idegen
nyomtalanul eltűnt. A hálás hajósok a templomba mentek menekülésüket
Istennek megköszönni, és ott döbbentek rá, hogy az ismeretlen segítő
Miklós püspök volt, akit segítségül hívtak.
Hallotta
egyszer Miklós püspök, hogy ki akarnak végezni városában három ártatlan
embert, ugyanis a helytartó szemet vetett vagyonukra. Miklós futva
hagyta magukra a császár éppen nála levő küldötteit, erőszakkal
akadályozta meg a kivégzést. Amikor a küldöttek dolgukat kiválóan
elvégezték, és visszatértek a császárhoz, jó munkájukat a császár
hálásan megjutalmazta. Az udvari intrika azonban nem nézte jószemmel
sikerüket, hamis vádakkal börtönbe juttatták őket, sőt már kivégzésüket
is kitűzették. A császári küldöttek ekkor, visszaemlékezve Miklós püspök
hősies segítőkészségére, reménytelenségükben szentünkhöz fohászkodtak. A
segítség ekkor sem maradt el. Szent Miklós megjelent álmában Konstantin
császárnak és ráparancsolt, hogy a három küldöttet még az éjjel
bocsássa szabadon. Konstantin személyesen nem ismerte Miklós püspököt,
nem is akart az álomnak engedelmeskedni. Mivel nem tudott már tovább
aludni, felkelt, és még az éjjel elment a császár az ítéletet hozó
bíróhoz. Meglepetésükre a bíró ugyanazt a látomást álmodta. Nekiláttak
ezért, gyorsan újravizsgálták az ügyet, és kiderült, hogy a három
hivatalnok ártatlan. Hálás szívvel mentek Miklós püspökhöz köszönetet
mondani.
Nagyon idősen,
halálát közeledni érezve, Miklós egy angyal segítségével tudott a
betegség fájdalmai felett uralkodni. Istennek ajánlva lelkét, szép
halállal halt meg 350 körül. Myrában temették el, azonban egy török
támadás feldúlta sírját. A keresztesek felszabadították Myra városát,
ekkor találták meg csontjait. Kegyelettel vitték biztonságos helyre,
Itáliába, Bari városába. A 10. századtól terjedt el tisztelete. A
tanulók védőszentje. Emléknapján szokásos az ajándékozás. Nálunk szláv
hatásra Mikulásnak becézzük az ajándékozásban megszemélyesített
püspököt.
Példája: segíts másokon!
'Irgalmas Istenünk,
alázattal kérünk,
Szent Miklós püspök közbenjárására engedd,
hogy minden veszedelemben oltalmat találjunk nálad,
és az üdvösség útján akadálytalanul haladjunk előre!' Amen.
Forrás ~ Internet