'A zarándokegyház eszkatologikus jellege'
Jézus Krisztusban mindnyájan hivatalosak vagyunk az Egyházba, és ott
Isten kegyelméből eljutunk az életszentségre. Az Egyház azonban csak a
mennyei dicsőségben válik majd tökéletessé, amikor elérkezik a mindenség
megújulásának ideje, amikor az emberiséggel együtt tökéletesen
helyreáll majd Krisztusban a teremtett világ, minthogy bensőségesen
össze van kapcsolva az emberrel, és az ember által éri el célját. Krisztus mindenkit magához vonzott, amikor felemelték a földről.
Amikor
pedig feltámadt a halálból, elküldte tanítványaira éltető Lelkét, és
általa az üdvösség egyetemes szakramentumává tette saját testét, ami az
Egyház; az Atya jobbján ül, de folytonosan munkálkodik a világban, hogy
elvezesse az Egyházba az embereket, s általa szorosabban kapcsolja
magához, és saját testével-vérével táplálva, részesítse őket megdicsőült
életében.
A megígért és várt helyreállítás eszerint már el is kezdődött
Krisztusban, útjára indult a Szentlélek elküldésével, és őáltala
folytatódik az Egyházban. A hit fényében itt tudjuk meg, mi az értelme
ennek a mi földi életünknek, amelynek folyamán az Atya megbízásából örök
javak reményében ennek a világnak javára fáradozunk, és munkáljuk
üdvösségünket.
Már elérkezett tehát a végső idő, visszavonhatatlanul le vannak rakva a
világ megújításának alapjai. Mindez valamiképpen elővételezve meg is
valósult e világon, hiszen az Egyházat már a földön ékesíti az igazi,
bár még nem tökéletes szentség.
Amíg azonban meg nem lesz az új ég és az új föld, amely az igazságosság
hazája, addig a zarándokló Egyház a jelen világhoz tartozó
szentségeiben és intézményeiben - ennek a világnak mulandó alakját
hordozza, és maga is ott él a teremtmények között, amelyek a világ
végéig sóhajtoznak, vajúdnak, és várják az Isten gyermekeinek
megnyilvánulását.
A II. vatikáni zsinat 'Lumen gentium' kezdetű, az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójából
Forrás ~ Internet