'A zarándokegyház eszkatologikus jellege'

Jézus Krisztusban mindnyájan hivatalosak vagyunk az Egyházba, és ott Isten kegyelméből eljutunk az életszentségre. Az Egyház azonban csak a mennyei dicsőségben válik majd tökéletessé, amikor elérkezik a mindenség megújulásának ideje, amikor az emberiséggel együtt tökéletesen helyreáll majd Krisztusban a teremtett világ, minthogy bensőségesen össze van kapcsolva az emberrel, és az ember által éri el célját. Krisztus mindenkit magához vonzott, amikor felemelték a földről. 

Amikor pedig feltámadt a halálból, elküldte tanítványaira éltető Lelkét, és általa az üdvösség egyetemes szakramentumává tette saját testét, ami az Egyház; az Atya jobbján ül, de folytonosan munkálkodik a világban, hogy elvezesse az Egyházba az embereket, s általa szorosabban kapcsolja magához, és saját testével-vérével táplálva, részesítse őket megdicsőült életében.

A megígért és várt helyreállítás eszerint már el is kezdődött Krisztusban, útjára indult a Szentlélek elküldésével, és őáltala folytatódik az Egyházban. A hit fényében itt tudjuk meg, mi az értelme ennek a mi földi életünknek, amelynek folyamán az Atya megbízásából örök javak reményében ennek a világnak javára fáradozunk, és munkáljuk üdvösségünket.

Már elérkezett tehát a végső idő, visszavonhatatlanul le vannak rakva a világ megújításának alapjai. Mindez valamiképpen elővételezve meg is valósult e világon, hiszen az Egyházat már a földön ékesíti az igazi, bár még nem tökéletes szentség.

Amíg azonban meg nem lesz az új ég és az új föld, amely az igazságosság hazája, addig a zarándokló Egyház a jelen világhoz tartozó szentségeiben és intézményeiben - ennek a világnak mulandó alakját hordozza, és maga is ott él a teremtmények között, amelyek a világ végéig sóhajtoznak, vajúdnak, és várják az Isten gyermekeinek megnyilvánulását. 

 A II. vatikáni zsinat 'Lumen gentium' kezdetű, az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójából

Forrás ~ Internet