Boldog XI. Szent Ince pápa ~ 'Isten és az Egyház ügyeinek bátor védelmezője volt'
A Krisztus megsebzett oldalából született Egyház, mint bíborköntösbe öltözött, ékszerekkel díszített jegyes, születésétől kezdve e világ végéig a szentség fényében ragyog. Mivel az Egyház isteni alapítója, az emberiség Megváltója és a titokzatos Test feje minden szentség forrása és kezdete, sohasem hiányoztak titokzatos Testében sem a tagok, akik erényeikkel minden keresztény számára példaképül szolgálnak.
A történelem húsz évszázada tanítja, hogy Krisztus Egyházában mindig voltak, sőt bőségesen voltak mind a lelkipásztorok, mind a hívek között olyanok, akik eljutottak az életszentség csúcsára, és közöttük, mint illik, életszentségük példájával ott tündököl előttünk a pápák dicső és jeles csapata is. Most beszéljünk Isten tiszteletreméltó Szolgájáról, XI. Ince pápáról, aki, bár több mint két évszázaddal ezelőtt hunyt el, az időbeli nagy távolság ellenére erényeinek és csodáinak emlékével mégis mindenkor közel állt az egész Egyházhoz.
Isten tiszteletreméltó Szolgájának érdemei között meg kell említenünk a törökök elleni küzdelemre való buzdítását, amelynek gyümölcse az a minden időkre szóló győzelem, amellyel 1683. szeptember 12-én Bécs a török támadás alól felszabadult; nem kevésbé értékes és csodálatos eredménye Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án, ugyancsak a török megszállás alól. Ezen győzelmeknek és Szűz Mária segítségének emlékére a szent pápa az egész Egyház számára ünnepet rendelt, Szűz Mária szent nevének tiszteletére, valamint Rómában Traianus Fóruma mellett emléktemplomot szentelt, és az ott megalapított Mária-társulatba a szent pápa elsőként kívánt belépni.
Krisztus rendíthetetlen földi helyettese, Isten és az Egyház ügyeinek bátor védelmezője nem félt szembeszállni akár a legnagyobb királyokkal és fejedelmekkel sem, valahányszor a helyzet úgy kívánta. A Szentszék anyagi javainak kezelésében rendkívüli adottsággal rendelkezett: amikor a kincstár kimerült, és nem állt elegendő élelmiszer a rendelkezésre, Ince pápa akkor is bőkezű tudott lenni a szegényekhez.
Ha emlékezetbe idézzük, hogy Isten tiszteletreméltó Szolgája kora ifjúságától kezdve gyenge egészségű volt, és életében többféle betegség gyötörte úgy, hogy háziorvosa tanúsága szerint a pápa életének utolsó szakasza 'kimondhatatlan vértanúság' volt, csak csodálni lehet hősies türelmét, lelkierejét, életszentségét és akaratának az isteni akarattal való megegyezését, így a halált is – amelyre mindennap készült, hiszen szüntelenül buzgó imával kérte a szent halál kegyelmét – örvendező szívvel és bizalommal fogadta 1689. augusztus 12-én. Életszentségének a híre, amely addig is körülvette – alighogy az örökkévalóságba költözött – még jobban elterjedt.
XII. Piusz pápa E vulnerato kezdetű apostoli leveléből
A Krisztus megsebzett oldalából született Egyház, mint bíborköntösbe öltözött, ékszerekkel díszített jegyes, születésétől kezdve e világ végéig a szentség fényében ragyog. Mivel az Egyház isteni alapítója, az emberiség Megváltója és a titokzatos Test feje minden szentség forrása és kezdete, sohasem hiányoztak titokzatos Testében sem a tagok, akik erényeikkel minden keresztény számára példaképül szolgálnak.
A történelem húsz évszázada tanítja, hogy Krisztus Egyházában mindig voltak, sőt bőségesen voltak mind a lelkipásztorok, mind a hívek között olyanok, akik eljutottak az életszentség csúcsára, és közöttük, mint illik, életszentségük példájával ott tündököl előttünk a pápák dicső és jeles csapata is. Most beszéljünk Isten tiszteletreméltó Szolgájáról, XI. Ince pápáról, aki, bár több mint két évszázaddal ezelőtt hunyt el, az időbeli nagy távolság ellenére erényeinek és csodáinak emlékével mégis mindenkor közel állt az egész Egyházhoz.
Isten tiszteletreméltó Szolgájának érdemei között meg kell említenünk a törökök elleni küzdelemre való buzdítását, amelynek gyümölcse az a minden időkre szóló győzelem, amellyel 1683. szeptember 12-én Bécs a török támadás alól felszabadult; nem kevésbé értékes és csodálatos eredménye Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án, ugyancsak a török megszállás alól. Ezen győzelmeknek és Szűz Mária segítségének emlékére a szent pápa az egész Egyház számára ünnepet rendelt, Szűz Mária szent nevének tiszteletére, valamint Rómában Traianus Fóruma mellett emléktemplomot szentelt, és az ott megalapított Mária-társulatba a szent pápa elsőként kívánt belépni.
Krisztus rendíthetetlen földi helyettese, Isten és az Egyház ügyeinek bátor védelmezője nem félt szembeszállni akár a legnagyobb királyokkal és fejedelmekkel sem, valahányszor a helyzet úgy kívánta. A Szentszék anyagi javainak kezelésében rendkívüli adottsággal rendelkezett: amikor a kincstár kimerült, és nem állt elegendő élelmiszer a rendelkezésre, Ince pápa akkor is bőkezű tudott lenni a szegényekhez.
Ha emlékezetbe idézzük, hogy Isten tiszteletreméltó Szolgája kora ifjúságától kezdve gyenge egészségű volt, és életében többféle betegség gyötörte úgy, hogy háziorvosa tanúsága szerint a pápa életének utolsó szakasza 'kimondhatatlan vértanúság' volt, csak csodálni lehet hősies türelmét, lelkierejét, életszentségét és akaratának az isteni akarattal való megegyezését, így a halált is – amelyre mindennap készült, hiszen szüntelenül buzgó imával kérte a szent halál kegyelmét – örvendező szívvel és bizalommal fogadta 1689. augusztus 12-én. Életszentségének a híre, amely addig is körülvette – alighogy az örökkévalóságba költözött – még jobban elterjedt.
XII. Piusz pápa E vulnerato kezdetű apostoli leveléből
(AAS 48 /1956/, 754-758)
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet
