EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS
Egyszer
gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék
fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: 'Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy
hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!' Azzal rájuk tette
kezét, majd továbbindult.
'Hagyjátok
csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám
jöjjenek' (Mt 19,14) – mondja Jézus a mai evangéliumban. Figyelmeztetése
közvetlenül azoknak a tanítványoknak szól, akik nem engedik, hogy a
gyermekek a felnőttekkel együtt legyenek. A történetben szereplő
gyermekeket feltételezhetően a szüleik viszik Jézushoz, áldást kérve
számukra. A tanítványok védelmére meg kell említenünk, hogy abban a
korban nem volt szokás, hogy a vallási vezetők és tanítók
kisgyermekekkel foglalkozzanak. Talán maguk a tanítványok is meglepődtek
azon, hogy Mesterük a szokással ellentétben mégis barátságosan és
szeretettel fogadta a gyerekeket, s jelenlétüket örvendetesnek tartotta.
Mivel sokszor úgy tűnik, hogy manapság a szülők nem engedik Jézushoz közeledni, az Úrhoz menni gyermeküket, ezért az evangéliumi figyelmeztetés közvetett módon nekik is szól. Azoknak, akik nem gondoskodnak arról, hogy gyermekük vasárnaponként részt vegyen a szentmisén, mert esetleg ők maguk sem járnak. Inkább pihenjen a gyerek – mondják. Amúgy is nyári szünet van, miért kellene misére menni ilyenkor, s ezzel fárasztani? – hangoztatják. Igen, ők ezzel megakadályozzák saját gyermeküket, hogy Jézushoz menjen.
Vajon én akarva vagy akaratlanul nem akadályozok-e másokat a Jézushoz való közeledésben? Szülőként Jézushoz viszem-e gyermekemet?
© Horváth István Sándor

Uram,
áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat
és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly
angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz
békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük
számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged
senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem
imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek
téged.